Másodszor rendeztek terepfutóversenyt és teljesítménytúrát az Őrségben, Magyarlak község környékén. Tavaly kis családommal jártuk végig, idén ifjabb öcsémmel ismételhettünk. Ezúttal sem bántuk meg!
Vasárnap csak indokolt esetben megyek túrázni (főleg ha előző nap is voltam). Szentgotthárd környéke azonban mindig is szívem csücske volt, és marad is – Magyarlakot tehát nem hagyhatom ki. Ráadásul közel is van, a túra is rövid – azaz hamar otthon lehetek! Lacival gyors tempót tervezünk: jó lenne hat feletti sebesség! Igen könnyű cuccal (és öltözékkel) szállunk ki a kocsiból a Művelődési Ház udvarán, ahol kollégám kocsiját is felfedezem. Hála az előnevezésnek és a gyors rajtoltatásnak, egy fotó után máris a tuja-sor között megyünk felfelé, ki a házak közül.
A temető után érdemes visszatekinteni: pompás rálátás kínálkozik a környékre. Aztán tovább, fel, itt a szőlőhegy, szalagok segítenek - erősítenek rá a Mária-jelzésekre. Igen változatosan hullámzó rész jön, majd kiérkezünk egy kis útra: ez kissé saras, de újra erdőbe jutunk, ahol kiváló az ösvény. Meglepően kanyargó vonalú patakot ugrunk át, itt puha a terep.
Emelkedő jön, kanyarog az út, de az M-jelzések és a szalagok is rendben vannak, nem lehet tévedni. Túratársakkal találkozunk, néha meghökkentően nagy zsákokkal mennek. Gerincen haladunk, a fák között távolra lehet ellátni. Kiváló az idő, a pompás napsütés, a kék ég és az arany-színű avar szívet-lelket nyugtató. Egészen magával ragad ez a környezet, és azon beszélgetünk, milyen remek helyszínt találtak a környékbeliek vallásuk gyakorlásához.
Mert oda igyekezünk, a Sáfár-hegyi Mária-kegyhelyhez, ami egykor a sáfárok lakóhelye volt. Mára ennek már semmi nyoma, de a szépen felújított, rendben tartott zarándokhely a tájékoztató táblákkal és padokkal sokakat csábíthat egy kis kirándulásra. Az itiner szerint itt szelfiznünk kellene – szerencsénk van, túratársak megoldják ezt helyettünk. Éles jobbos kanyart veszünk, itt is kiválóak az utak, lefelé tartunk.
A csörötneki szőlőhegyet csak mellőzzük: látunk pár épületet, de ott is éles jobbra térés visz tovább. Az erdő errefelé is igen szép, a fények varázslatosak, pazar túra-terepen haladunk, sárga sáv jelzésen. Erdei útra érünk, jármű-forgalom nyomain megyünk, ami persze sáros kicsit, de kemény, jól járható.
Megérkezünk a második – szintén önellenőrző – pontra, szúró-bélyegzőt nyomunk, és innen már a zöld sáv visz. Több túratárssal találkozunk, de tavaly itt már a futók is előztek bennünket. Most viszont – a korábbi rajtnak és a gyorsabb tempónak köszönhetően – megelőzhetjük őket. Nézzük az órát: jól állunk, a lejtőkön kellemeseket kocogunk, futunk. Jobbról egészen varázslatosan sűrű fenyves, balról fakitermelők – ez utóbbinak persze kevésbé örülünk. Balos hajtű-kanyar, tavaly itt tévesztettünk kicsit; most figyelünk, nem hagyjuk, hogy az út „vigyen”, betérünk jobbra az erdőbe a zöldön. Hullámzó terep, de az ösvény itt is jó minőségű, élvezetes a futás. Leereszkedés jön, alattunk a műút, távolabb pedig már feltűnik a tó.
Átvágunk az úton, technikás szakasz, de hamar a Hársas-tó partján találjuk magunkat. Mint mindig, most is nagyon szép – így befagyottan is. Rászánok egy kis időt a panoráma-képre, mert egyszerűan annyira kínálja magát… és utánaeredek Lacinak. Esőházak, pihenőpadok mellett jutunk előre, majd kiérünk a mesterséges tó északi végére, a gáthoz.Innen meg már csak pár méter Máriaújfalu, a maga kanyargós útjaival. Nem sokáig megyünk azokon: harangláb, majd jobbos letérő a házak között, és ki is érkezünk a községből. Az aszfaltos út földútra vált, ami most is meglehetősen saras – főként az árnyékos részeken. Szerencsére sok a nyílt, napsütötte rész is, ahol egészen száraz, jól járható – sőt, futható. Kedélyes szenior-korú társaságot előzünk, jókedvűen haladnak, ügyet sem vetve fagyott-saras útjukra.
Itt ugyanis egészen kemény részek is akadnak a hatalmas fenyők árnyékában – cserébe a haladás is jóval gyorsabb. Élünk is a lehetőséggel, mert az óra igencsak biztató adatokat mutat: a két és fél (esetleg három) órásra tervezett túra alig fog két óra fölé csúszni, ez már látszik. És ez be is igazolódik: a kertek alatt (pontosabban felett) elérkezünk a falu közepe környékére, az ismert tuja- és fenyősoron visszatérünk a főutcára, és bekanyarodunk a Művelődési Házhoz. Szuper 2:07-es időt látok az órán, amit a mögöttünk haladó futók persze alaposan megmosolyognának, de mi igen elégedettek vagyunk Lacival. Lazán hat felett teljesítettünk, igen kellemes hangulatban, sokat beszélgetve. Megkapjuk a kitűzőt (emléklap majd email-ben lesz), Viktor gratulál és étel-itallal kínál. Kétféle szendvicsből választhatunk, amihez igen jól esik a forró tea. A ráadás gofrit mi kihagyjuk, inkább egy átöltözés után a vasárnapi ebédet célozzuk meg. Merthogy még arra is sikerült hazaérkeznünk…
