Reggel háromnegyed hat, Lukácsháza, Közösségi Ház: a lassan derengő reggelben több tucat túrázó üdvözli egymást. Sok az ismerős kapcsolat: az évek és a találkozások összekötik a hasonló embereket. Itt pedig rendre ilyenek vannak: erről a rajthelyről csak a százasokat indítják, akik – állítólag – nem is vagyunk százasok… J (A hatvanas és harmincas táv egyébként Kőszegről, az Őrvidék 10 és a „Családi hatos” pedig Velemből rajtol.)

Az előnevezésnek és az eléggé gördülékeny adminisztrációnak hála, hamar útra kelünk, és rövid aszfaltozás és sík terep után máris előttünk a Csömöte-hegy. Világosodik, érdemes körülnézni, mert – bár jövünk erre még – az már legtöbbünknek sötétben fog történni. Kellemes erdei utakon és réteken át jutunk Kőszegszerdahelyre, amit alig érintve, a szőlőskertjein keresztül hagyunk el. A kora reggeli napsütés egészen pompázatos színeket varázsol a kora őszi tájra – egyszerre gyönyörködtet és megnyugtat: remek túrázó időnk lesz!



Jó ütemben közeledünk Velem felé, és máris betoppanunk a Pittyes kocsma kapualján át az első ellenőrző pontra. Egy gyors kóla, és már megyünk is tovább a falu főutcáján. Velünk szemben, a hegy tetején szinte világít a hófehér Szt. Vid-kápolna. Hívogat, de tudjuk, hogy oda majd csak hetven kilométer környékén megyünk majd. Így hát a falu végén jobbra fel, irány a Borha-forrás! Ezúttal ugyan eléggé szerényen csörgedezik, de szerintem így is a hegység legfinomabb forrásvize (pedig igen nagy a választék). Nosza, töltünk is, sokakkal egyetemben: 9 km múlva lesz csak a következő vízvételi lehetőség.


Addig még fantasztikus erdei utakon (és egy kevés aszfalton is) haladhatunk, és hamar elérkezünk az Óház-tetőhöz. Először – mert ide is jövünk még. A kilátó csodás panorámája alkalmat ad arra is, hogy felmérjük a ránk váró terepet, tájakat. Nosza, nem is húzzuk az időt, ereszkedés remek ütemben: elhagyjuk a Fatalin-bükköket és az Ördögtányér-sziklát, megérkezünk az OKT-ra, jön a Pintér-tető panorámája, és máris itt a Szulejmán-kilátó. Ez itt előttünk bizony már Kőszeg, karnyújtásnyira!

A derék kőszegi polgárok fúvós zenével, vásározással, programokkal ünneplik meg a szüretet – ebbe a forgatagba csöppenünk bele. Rajnis utca, bájos ódon házak: és máris előttünk a Jurisics-vár. Falatozás, szörp és kávé, tea – igazán kellemes ellátás után hagyjuk el a gyönyörű városkát. A Csónakázó-tó mellett haladunk el, máris itt az Andalgó békés emelkedője, és (alig észrevehetően) át is lépjük a határt. Pompás kis vadászkápolna késztet megállásra, de máris felbukkan Rőtfalva (Rattersdorf).



Békés, csendes kis falu, ami egybeépült Rendekkel (Liebing). Hamar elhagyjuk mindkettőt – mezők, majd erdők következnek. Sógorék nem túl erősek a turistajelzések terén – a rendezők szalagozásokkal igyekeznek segíteni ezen. Itt-ott nem árt azért a GPS-kütyü sem: végül eltévedés nélkül tudjuk le ezt a 8 km-es szakaszt Hochstraß-ig. Ez bizony eléggé ingerszegény vidék volt – de legalább megnyomtuk a tempót, ami a részidőnknek igen jót tett. Remek ütemben, a tervezettnél határozottan korábban futunk be Lékára (Lockenhaus). Szó szerint, igen: az utolsó kilométerek lejtői ezt szinte megkívánták…

Léka vára idén – szerencsére – már nem maradt ki a túra útvonalából: falai alatt, a parkolóban fogadják a pontőrök a túrázókat. Nem is üres kézzel: alma, nápolyi és másfél liter víz is jut mindenkinek. Kellemes gondoskodás – főleg ha tudjuk, hogy az osztrák falvakban hiába keresnénk az idehaza megszokott kék nyomós kutakat. Márpedig további húsz kilométeren át még Ausztria vendégei leszünk. Kis erdős szakaszon ereszkedhetünk le a Gyöngyös-patak partja mentén, ami itt Güns (azaz Kőszeg) névre hallgat. Aztán át Lékán, a fagyizónál jobbra, és megkezdjük az aszfalt-koptatást. Nem is keveset – bár a tavalyihoz képest jelentősen csökkent a mértéke. Szerencsére szép tájakat láthatunk közben, az autós forgalom pedig említésre sem méltó. Hosszúszeghuta, akarom mondani Langeck következik: apró kis falucska ez is, de takaros, rendezett; kellemes a szemnek.


A hársfánál balra, igen, ez is megvan… ahogy az itiner írja. Fura templomot hagyunk el, majd odaérkezünk az 50-es számú úthoz, ami elvinne Borostyánkő (Bernstein) felé. Mi maradunk mellette, a kerékpárúton – sőt, kicsit felette is, mert van egy kis szintkülönbség közöttük, ami határozottan megnyugtató. Aztán máris Weißenbachl utcáján megyünk végig, és ott nagy örömmel elhagyjuk az aszfaltot – de ezzel együtt a kellemes sétálgatást is. Lassan, de egyértelműen megkezdődnek a kaptatók, emelkedők, sőt: hegyek.



Közben azonban még Felsőszénégető (Oberkohlstätten) következik, túránk legnyugatibb pontja. Nézzük csak… most tartunk 48,5 km-nél: ez már majdnem félút! Ellenőrző pont is vár itt, kimondottan finom szendvicsekkel (főtt tojással és friss uborkával tuningolva – köszönjük!), és újra egy másfeles vízzel. Megéri hát kicsit kinyújtózni, elmajszolni az elemózsiát, és közben gyönyörködni a káprázatos kilátásban.

Aztán hajrá! Jöhetnek a szarvasok: azaz a Kis- és Nagy Szarvaskő (Kleiner- és Großer Hirschenstein) – és a kettő között a Dreihotter. Burgenland tetején járunk: ezek a csúcsok csak pár méterrel maradnak csak el a tartomány legmagasabb pontjától – de az még picit odébb van. Addig azonban igen szép erdei részeken járhatunk, és itt semmi gond nincs a tájékozódással sem: a piros Alpannonia-jelzés (ami egyébként a Semmering-től vezet 120 km-en át egészen Kőszegig) kiválóan és megbízhatóan kalauzol bennünket a gyönyörű tájon. Úgy érezzük, a „kis szarvas” a hosszabb, küzdelmesebb – de hűs fák alatt, remek erdei utakon mehetünk, és közben finom őszi gyümölcsökkel frissíthetünk. Meg is érkezik a csúcs: itt megtekintjük Mátyás királyunk vadászatainak emléktábláját, és előre pillantva már látszik a Dreihotter-en a (tavaly csak távolról felismert) antenna-tornyok egyike.


Kellemes kocogás lefelé, visz tovább a lendület, és máris a fejünk felett zúg a torony. Aztán így jön el a Nagy Szarvas is: gyors fotó, és követjük tovább a jelzést. Nem sok idő, és autók moraja hallatszik: lám, előttünk a szerpentin és a Ranch: osztrák oldali pihenő, ahonnan igen kellemes sétával lehet már feljutni a csúcsra. Ők ugyan Geschriebenstein-nek hívják, de nekünk az nem más, mint az Írott-kő! Csatlakozunk hát a kisebb-nagyobb csapatokhoz, és persze előzzük is őket folyamatosan – de nincs semmi gond, az út széles, és itt sok jó ember van együtt. Az Írott-kőre felmenni pedig igen-igen remek dolog, bármely irányból: pompás erdők, lenyűgöző völgyek, látványos szikla-alakzatok között. Mi most túránk tetejére érkeztünk: 883 m, nincs ennél magasabb sem Burgenlandban, sem a Dunántúlon. A kilátás remek, a pecsét megvan, a nápolyi is finom: auf wiedersehen, Österreich - Isten veled, Írott-kő!

Magunk mögött hagyjuk a nyüzsgést, és megkezdjük ereszkedésünket lefelé. Hitem szerint a Kőszegi-hegység legszebb része következik: le a Golgotán, források mellett el, aztán csodaszép hegyoldalak, patak-átkelések és a Sötét-völgy következnek. Aztán egy emelkedő, majd barlangok, és a Kalapos-kövek: megannyi látnivaló! Szűk ösvényeken kanyargunk kicsit, majd előbukkan az Óriások lépcsője. Felfelé igencsak küzdős, de most lefelé zúgunk, és szemünk issza a nyiladékon át felbukkanó Bozsok távoli látványát.



Oda tartunk, igen… hamarosan már a Kőmosó-forrás remek hűs vizével frissíthetünk, egy pillantás a Malom-panzióra, és visszakanyarodunk a hegyre. A falu és a Sibrik-kastély idén kimarad, irány Velem: gesztenyéseken át érkezünk oda, ma már másodszor. A Pittyes kocsma ezúttal egy forró zöldséglevessel fogad, amit igen jó étvággyal fogyasztunk, de azért csak módjával.


Ezt is fel kell ugyanis vinni a Kendig-tetőig, ami… hát, sokkal feljebb van, mint ahol most vagyunk. Megmásszuk közben a reggel már megcsodált Guglint a Szt. Vid-kápolnáig, és onnan is tovább, mindvégig felfelé. Mindezt már sötétben: Velem főutcáján már előkerülnek a fejlámpák, és onnantól hamisítatlan éjszakai túra-hangulatban haladunk előre. Vízmosások, gyökerek, mélyút teszik technikássá a terepet, majd jön a lépcső, a kápolna, és máris visszatekinthetünk a fák között a kivilágított falura. Kis pihenős szakasz után – elhagyván az OKT-emlékkövet – folytatjuk. Felfelé, csak felfelé! A sűrű, jó illatú fenyvesnél már tudjuk: mindjárt itt a Hörmann-parkoló. Ott jobbra fordulunk, jelzés-váltás, és végig a Kendig-gerincen. Hátborzongató látvány jobbra: hosszú perceken át csodálhatjuk Vas megye fényeit: közelebb Kőszeg és környéke, kicsit távolabb pedig Szombathely fényeit. Khm, kicsit? Hiszen oda megyünk! Akkor már nem is annyira „kicsit”, igaz?... De most ide fókuszáljunk! Vöröskereszt, a maga kilences elágazásával, huh, aki nem ismerős, nem lesz egyszerű megtalálnia az utat. Pedig itt megint OKT jön, az Irány-hegyen át az Ó-házig. Igen, ezt is másodszor. Forró teát, vagy levest kértek? Ez igen! És mennyire más a kilátás az éjszakában! Ugyanarra a Kőszegre – ahová indulunk is lefelé. Pontosabban csak a Szabó-hegy és a Pogányok felé – de ezek is a város részei, szélei. Ahol aztán búcsút intünk a hegyeknek, Kőszegnek, az egész tájegységnek.

 Jöhet az Alpokalja, a Szt. Márton-út, innen már végig, a megyeszékhelyig. Emlékév van, így hát ezen megyünk, nem a tavalyi aszalton. Bánja-e valaki? Aligha! Sokkal kellemesebb itt: Kőszegdoroszló és a Csömöte-hegy követik egymást – ez utóbbin a kilátó is útba esik. Szép onnan is a kilátás, meg (mint utolsó EP) ellátást is kaphat, aki szeretne feltöltekezni az utolsó 15 km-re. Mert bizony ennyi még hátravan.


De hamar itt a Holdfény Liget, gerincen megyünk, bal kéz felől az alvó falvak. Közben vasárnap lesz, friss illatú szántások mellett Perenyére érkezünk. Hú de hosszú ez a falu, és mennyi kutya… de aztán megérkeznek a tuja-ültetvények, végtelen sorokban. Hurrá! Idén nem balra, Gencsapátiba, hanem jobbra fordulunk. Szt. Márton-kápolna, újra gerinc, fogynak a kilométerek, közelednek a város fényei. Aztán a befutó… az Őrvidék Ház, majdnem húsz óra lett megint, mint a Kinizsin – két perc eltérés ahhoz képest! Öt-kettes átlag… hát, úgy látszik, tesó, erre vagyunk hitelesítve. Nagyon szép jelvény, oklevél – és a remek babgulyás (mint tavaly), negyed háromkor, teljesen ideális. A profik persze már ki is pihenték magukat, a beszélgetés jól esik velük és örülök, hogy mások is jól érezték magukat. Résztvevőként ugyan, de (mint Vas megyei) a vendégeimnek tekintek itt mindenkit – a saját szülőföldemen, ezen a gyönyörű tájon. Gyertek többször, jöjjetek máskor is!